A legjobb nyári bűvésztáborok 2020-ban!

A legjobb nyári bűvésztáborok 2020-ban!

Nyári bűvésztáborok 2020-ban!

Ezen a nyáron minden korábbinál több bűvésztábor várja a gyerkőcöket. Facebook csoportunk közvetítésével pedig összeszedtük nektek a legjobb fővárosi és vidéki táborokat.

Miskolc történetének első bűvésztáborát szervezi Szűcs Ádám júliusban és augusztusban; a bűvésziskolát is vezető Susán Péter a fővárosban Kaszányi Rolanddal, Győrben Balogh Annával tart tábort; Molnár Szabolcsék az ország több pontján (Budapesten több helyszínen, Budaörsön és Baján) is megismertetik a kicsiket a bűvészet alapjaival; Lui, Atus és Damien White közös gyerektáborában pedig egyenesen egy IGAZI limuzin szállítja a fiatalokat az ottalvós tábornak otthont adó Kalandpark Játszóházba.

Az alábbiakban találhatjátok a részleteket, először a fővárosi, majd a vidéki táborokat. A bűvésztáborokat részletesen is bemutató promóciós szövegeket hely hiányában – akkor nagyon hosszú lett volna a cikk – nem írtunk bele ebbe a cikkbe, de a tanárok, a helyszín, az időpont és a tábor költségének megjelölése után egy-egy link vezet titeket a táborok facebook eseményeire, illetve weboldalaira. Bátran kattintsatok tovább. 

Táborok Budapesten:

Tanárok: Kaszányi Roland (Rolando), Susán Péter
Helyszín: Budapest, Virányosi Közösségi Ház
Időpont: augusztus 3-7. (napközis tábor)
Ár: 40.000 forint 
Infók itt.

Tanárok: Lui, Feodor Attila (Atus), Damien White
Helyszín: Budapest, Kalandpark Játszóház
Időpontok: június 22-23; július 9-10; július 13-14; augusztus 10-11. (ottalvós tábor)
Ára: 25.000 forint
Infók itt.

Tanárok: Molnár Szabolcs, Gyertyán Balázs, Szőke Kiss Vince
Helyszín: Budapest, Erzsébetligeti Színház
Időpontok: június 22-26; augusztus 10-14. (napközis tábor
Ára: 32.000 forint 
Infók itt és itt.

Tanárok: Molnár Szabolcs, Gyertyán Balázs, Szőke Kiss Vince
Helyszín: Budapest, Wekerlei Kulturház
Időpont: június 29. – július 3; július 6-10. (napközis tábor)
Ára: 30.000 forint
Infók itt és itt

Vidéki táborok: 

Tanár: Szűcs Ádám 
Helyszín: Miskolc, Egyetem, Sportcsarnok
Időpontok: július 20-24; július 27-31; augusztus 10-14. (napközis tábor)
Ára: 34.000 forint
Infók itt.

Tanárok: Susán Péter, Balogh Anna 
Helyszín: Győr, ZOON Élményközpont (napközis tábor)
Időpont: július 6-10. 
Ára: 37.000 forint
Infók itt.

Tanárok: Molnár Szabolcs, Gyertyán Balázs, Szőke Kiss Vince
Helyszín: Baja, Ifjúsági Szálló
Időpont: július 20-24. (napközis tábor)
Ára: 28.000 forint
Infók itt.

Tanárok: Molnár Szabolcs, Gyertyán Balázs, Szőke Kiss Vince
Helyszín: Budaörs, Major
Időpont: augusztus 17-19.(napközis tábor)
Ára: 27.000 forint
Infók itt.

A hazai bűvésztáborokról az infókat a Figaro Bűvészbolt facebook csoportjában közzétett felhívásunk alapján tudtuk meg kollégáinktól. Ha te is profi bűvész vagy, de a te táborod nem szerepel a felsorolásban, csatlakozz az üzlet hivatalos csoportjához és küldd el nekünk a táboroddal kapcsolatos infókat emailban a szaboistvanbuvesz@gmail.com email címre – és update-eljük a posztot a te infóiddal együtt. 

Világszerte ismerik a magyar Trükkmestert! – “Ki kicsoda?”​ – Astor (videó)

Világszerte ismerik a magyar Trükkmestert! - "Ki kicsoda?"​ - Astor (videó)

Világszerte ismerik a magyar Trükkmestert! - "Ki kicsoda?"​

Ha nincs a világjárvány, Astor ezekben a percekben is valahol a világ másik felén kápráztatná el a bűvészeket. Sikereit saját fejlesztésű trükkjei alapozták meg, nevét világszerte ismerik és nem túlzás azt állítani róla, hogy szakmai körökben az egyik legismertebb magyar bűvész. A mai “Ki kicsoda?” rovatban ismerjétek meg közelebbről Astort és az ő trükkjeit.

Astor évtizedek óta járja a világ legrangosabb bűvészkongresszusait, szemináriumokat is tart bűvészeknek, de nem csak ezekről híres: 2015-ben és 2017-ben a világhírű Magic Castle előadójaként adott bűvészműsorokat Hollywoodban (összesen 58 alkalommal) és szerepelt már a meghívásos New York-i 4F rendezvény programjában is.

Astor trükkjeinek bemutató videói nélkülözik a mai legújabb trükköknél divatos kamu szemfényvesztést: nincs semmi átverés a trailerben és egyértelműen tudod, mit kapszegyszerűen nem érhet csalódás. Astor kellékei mindig magas minőségűek és egy kis gyakorlás után – az eszköz birtokában – pont azt a hatást tudod produkálni, mint maga a Mester. 

Astor három fantasztikus trükkje idén tavasztól már a Figaro Bűvészbolt gondosan válogatott kellékkínálatának is része: a Just In Time, a híres nődarabolós Pocket Illusion és az Avatar kártyák. Ezekről még márciusban forgattunk nektek egy videót az üzletben:

És most fogadjátok szeretettel az Avatar kártyákat Astor Mester előadása közben: 

Videóverseny: már csak néhány hét maradt (videó)

Videóverseny: már csak néhány hét maradt (videó)

Videóverseny: már csak néhány hét maradt (videó)

Már csak néhány hét maradt, hogy nevezz a Figaro Bűvészbolt online közösségi bűvészversenyére: a videós jelentkezéseket június 15-ig várják a szervezők, a győztes 12 csomag standard Bicycle kártyát, egy 15.000 forint értékű vásárlási utalványt és egy legalább 15.000 forint értékű különleges Figaro ajándékcsomagot nyer. 

A Figaro Videóversenyt negyedik alkalommal szervezi meg a Bűvészbolt, az elmúlt években több százan jelentkeztek és küldtek bűvészvideókat a versenyre.  Itt nézheted meg a korábbi évek videóiból készített összállításunkat és néhány nevezéssel kapcsolatos infót:

Ha érdekel a verseny, a jelentkezés módjáról és a szabályokról a figarobuveszbolt.hu videóverseny aloldalán informálódhatsz, a szakmai zsűriben Kelle Botond, Susán Péter és Kaszányi Roland értékeli majd a pályamunkákat. 

Így készíts bűvészvideót a Figaro Bűvészbolt videóversenyére!

Így készíts bűvészvideót a Figaro Bűvészbolt videóversenyére!

Így készíts bűvészvideót a Figaro Bűvészbolt videóversenyére!

Egy hónapod maradt, hogy jelentkezz a Figaro Bűvészbolt online közösségi videóversenyére. Adunk most néhány apró tippet, mire figyelj, mielőtt elküldöd nekünk a videós nevezésedet. A versenyről itt ezen a linken tudhatsz meg többet.

  1. Lehetőleg jó minőségben rögzíts: erre természetesen bőven elegendő lehet egy mobiltelefon is, de mielőbb belevágsz a forgatásba, nézd át a mobilod beállításait. Az okostelefonokon mind állítható a felvétel minősége és többnyire gyengébb minőség szerepel az automatikus beállítások között, hogy ne foglaljon sok helyet a mobilodon a videód. Ezt érdemes átállítanod.
  2. Vedd fel ugyanazt a trükköt akár többször is, többféle szögből és kamerállásból. Ha nem vagy valamiben biztos, vedd fel újra és újra, hogy ne a forgatás után több nappal a vágás és szerkesztés közben légy csalódott, hogy ”ó-ó, hát de én ezt sokkal jobban és szebben tudom megcsináni”.
  3. Bátran vágj és szerkessz a videódon, sokkal izgalmasabb lehet a vizuális élmény, ha mozgalmasak a képkockák. Ha zenés a videód, vágj a szám ütemére.
  4. Feldobja a felvételedet, ha használsz zenét, illetve háttérzenét. A YouTube Audio Library trackjeit nem csak jogtisztán használhatod fel YouTube videód alatt, hanem hamar megtalálhatod a TÖKÉLETES zenét is: megszámlálhatatlanul sok zene van a YouTube Audio Library-ben, bőven tudsz válogatni, ráadásul akármilyen hangulatú, típusú és tempójú dalt találhatsz a felvételedhez.
  5. Ne görcsölj rá, csak hepiség: törekedj arra, hogy ne légy görcsös és minden mozdulatod természetes legyen. Ha a természetesség rendben van, ne feledkezz meg a közönségedről sem, nézz bele időnként a kamerába, mintha élő előadás lenne – ne csak a kellékekre figyelj.
  6. Ha olyan trükköt csinálsz, amihez kell közönség – kártyatrükk, mentalista mutatvány -, NE magaddal csináld meg a trükköt. Hiába nem élő előadásról van szó, találj valahonnan egy nézőt.
  7. Légy kreatív, mert könnyen kiemelkedhetsz a többiek közül már egy apró pluszötlettel is. A korábbi években többen neveztek már duóban, a szegedi Szabó Csanád tulajdonképpen időre bűvészkedett és több mint egy tucat trükköt csinált végig kevesebb mint négy perc alatt, Buday Laura pedig a trükkjei mellett egy videóeffekt segítségével felrobbantotta a Figaro Bűvészboltot
Még egy teljes hónapod van, hogy nevezz a negyedik Figaro Videóversenyre, a győztes 12 csomag standard Bicycle kártyát, egy 15.000 forint értékű vásárlási utalványt és egy legalább 15.000 forint értékű különleges Figaro ajándékcsomagot nyer. Azért ez nem rossz.

Mostantól így veheted át rendelésedet SZEMÉLYESEN – pluszköltség nélkül.

Mostantól így veheted át rendelésedet SZEMÉLYESEN - pluszköltség nélkül.

Mostantól így veheted át rendelésedet SZEMÉLYESEN - pluszköltség nélkül.

Bár a kijárási korlátozások fővárosi enyhítéséig a Figaro Bűvészbolt továbbra is zárva tart, mostantól az online kiszállítás mellett személyes átvételre is van lehetőségetek az üzletnél.

Add le rendelésedet a figarobuveszbolt.hu oldalon, jelöld meg a személyes átvétel opciót, majd írd meg nekünk a megjegyzés rovatban, hogy mikor jönnél el hozzánk a csomagodért és mi ott várunk majd az üzletben. 

Néhány fontos infó:

  • Ha hatvanöt alatti fiatal vagy, hétköznap dél és délután három óra közötti időpontot jelölhetsz csak. Amennyiben nyugdíjas vagy – akkor először is: bocs a tegezésért -, délelőtt tizenegytől délig várunk téged.
  • Most mi is kevesebbet dolgozunk, így nem  vagyunk bent mindig, de az általad megjelölt időpontban és az azt követő fél órában tuti várunk rád.
  • Az egészségügyi előírásokat továbbra is betartjuk és komolyan vesszük a szociális távolságtartást is, a csomagot így előre összekészítjük neked és az üzlet bejárata előtt adjuk oda neked.
  • Csak az összekészített csomagodat tudod átvenni. Előadni és ajánlani a jelenlegi helyzetben – hiába imádunk bűvészkedni – nem tudunk neked további trükköket. 
  • Készpénzzel tudsz fizetni. Lehetőleg pontos összeget hozz nekünk, mert nem vagyunk nyitva, így váltópénz sincs sajnos a kasszában. 

Éljük túl. 

Milyen gyakran cseréljem le a kártyámat?

Milyen gyakran cseréljem le a kártyámat?

Milyen gyakran cseréljem le a kártyámat?

Ha folyamatosan gyakorolsz és kártyázol, elég gyakran paklit kell cserélned. Általános szabály, hogy a kártyacsomag akkor minősíthető “halottnak“, ha a kártyák csomókban összetapadnak és a pakli széle koszos, barna, illetve csíkos lesz. 
Szabó István írása.

ENNYI IDEIG TART A PAKLID
Bár ha megállás nélkül éjjel-nappal gyakorolsz, akár egy nap alatt is elhasználhatsz egy csomag kártyát, egy rendszeresen és intenzíven gyakorló bűvésznél egy pakli kábé egy-két hétig maradhat formában. Elhasznált csomaggal nem jó ötlet gyakorolni, mivel a kártyák érzése és viselkedése is eltérő – tehát fontos, hogy újhoz közeli minőségű, de már “betört“ kártyával gyakorolj. 

HONNAN TUDOD, HOGY ITT AZ IDEJE KÁRTYÁT VÁLTANI? 
Itt a két leggyakoribb jel, hogy itt az ideje paklit cserélned: 

1. A paklit nem tudod legyezőbe nyitni, legalább hat-hét lap csomókban tapad össze. 

Ha hozzászoksz ahhoz, hogy a kártyák összeragadnak, illetve tapadnak egymáshoz és így gyakorolsz, akkor egy rendes minőségű paklit kevésbé leszel képes irányítani, szétcsúsznak a lapok, oda a legyeződ, kicsúsznak a lapok emeléskor. 

2. A pakli több mint egynegyede hiányzik.
Ha a csomagból sok lap hiányzik, mert kártyatépős trükkhöz használtad, odaajándékoztad a nézőknek, vagy csak simán elvesztettél lapokat és a maradék csomaggal gyakorolsz, akkor a kezed nem lesz hozzászokva egy teljes paklihoz, amit így túl nagynak érezhetsz majd.

MIT TEHETSZ, HA ELHASZNÁLTAD A CSOMAGODAT? 
Mi sem egyszerűbb, erre való a Figaro Bűvészbolt. Közép-Európában egyedülálló, bő kártyaválaszték, köztük megannyi csomag a Bicycle brandtől itt

És mit tegyél, hogy ne használódjon el a kártyád? Erről Kelle Botond barátunk és kollégánk csinált egy videót néhány éve a Figaro Bűvészbolt YouTube csatornájára: 

Így érinti a Figaro Bűvészboltot a járványhelyzet!​ – interjú az üzlet tulajdonosával

Így érinti a Figaro Bűvészboltot a járványhelyzet! - interjú az üzlet tulajdonosával​

Így érinti a Figarot a járványhelyzet - interjú az üzlet tulajdonosával

“Lényegében teljesen eltűntek a vásárlóink“ – így jellemezte Szabó István (a Figaro Bűvészbolt tulajdonosa) a járványügyi veszélyhelyzet első heteit, akit a Mit Lépnél? online podcastműsorban kérdeztek arról, hogyan vészeli át a vírust az ország legrégebbi bűvészboltja. Szabó az interjúban elmondta, az üzlet jelenleg webshopként működik, április második hetétől már szépen elkezdett nőni az online értékesítések száma, továbbá megosztotta véleményét a rendezvényes piac rövidtávú jövőjéről is.

Az üzlet tulajdonosa Rédl Ádám műsorvezetőnek elmesélte, mi történt a járványügyi veszélyhelyzet kihirdetését követően, de még a kijárási korlátozások bevezetése előtt. “Az elején még nyitva lehettünk tíztől háromig, de eltűntek a vásárlóim, még mielőtt bevezették volna a kijárási korlátozásokat: az emberek nem mernek úgy költeni, talán inkább a legfontosabb dolgokra költenek, illetve próbálnak tartalékokat felhalmozni és ebbe a bűvészkellék nem tartozik bele.“ Szabó hozzátette, hogy “a vásárlóim egy része profi bűvészek, akiknek most biztosan nem használódik el a kellékük: hol használódna el, ha nincsenek fellépések.“ 

Szabó István a Mit lépnél? adásában azt is elmondta, hogyan látja a rövidtávú jövőt. “Nekem is nulla darab fellépésem van, nincsenek rendezvények. Ráadásul a kétezernyolcas gazdasági válság is megmutatta azt, ha a cégek a költéseiket valahol visszafogják, akkor az a céges rendezvények piaca. És ezek jelentik a legtöbb bevételt a bűvészek számára, nekem is a legtöbb műsorom decemberben van. Egy részét biztos nem tartják meg decemberben.“

A teljes beszélgetés – amelyben szó esett Kaszányi Roland új kezdeményezéséről és a Figaro Futár szolgáltatásról is – 1:13:48-tól hallgatható meg a Mit lépnél? podcast legfrissebb adásában, az epizód elérhető a legismertebb podcast felületeken, így a Spotify-on és az Apple Podcastok alkalmazásban, illetve az alábbi YouTube videóban.

Mekkora méretű PK ring kell nekem?

Mekkora méretű PK ring kell nekem?

Mekkora méretű PK ring kell nekem?

Jelenleg az üzletben 18, 20 és 22 mm-es PK ringeket árulunk. Hogy ez milyen méret és hogyan nézheted meg, hogy neked mekkora kellene? Kelle Botond írása.

Ez a gyűrű belső átmérője milliméterben. És hogy hogyan mérheted le, hogy neked mekkora kellene?

Vágj le egy kis papírcsíkot és tekerd az ujjad köré. Jelöld meg, hogy hol ér körbe a papír, majd egy vonalzó segítségével mérd le a kapott hosszt!

De a legbiztosabb, ha bejössz az üzletbe és felpróbálod mindegyiket! Ha pedig nem tudod mi mindenre lehet használni PK ring-et, akkor gyorsan nézd meg az alábbi videót!

Itt a Figaro Videóverseny zsűrije!

Itt a Figaro Videóverseny zsűrije!

Itt a Figaro Videóverseny zsűrije!

Mostantól nyilvános a Figaro Videóverseny idei zsűrije: Kelle Botond, Kaszányi Roland és Susán Péter értékeli majd az amatőr és profi bűvészek által készített videós nevezéseket. 

ÍGY TÖRTÉNIK AZ ÉRTÉKELÉS
A zsűri tagjai egy-egy saját TOP 10-es sorrendet állítanak össze, amelyben a legjobbnak értékelt videó 10 pontot, a tizedik legjobbként értékelt videó 1 pontot kap. A zsűritől így egy versenyző összesen maximum 30 pontot kaphat. A végleges eredmény a zsűri és a közönségszavazás összesített pontjai alapján derül majd ki. 

A VERSENY
A Figaro Bűvészbolt online közösségi bűvészversenyére június 15-ig lehet jelentkezni, a győztes 12 csomag standard Bicycle kártyát, egy 15.000 forint értékű vásárlási utalványt és egy legalább 15.000 forint értékű különleges Figaro ajándékcsomagot nyer. Az üzlet felhívásának célja az online szakmai közösségteremtés mellett, hogy inspirálni tudja azokat a hobbibűvészeket és profikat, akik otthon tartózkodnak ezekben a hetekben. 

ISMERD MEG A ZSŰRIT
Kelle Botond ”home-office bűvész, karantén medzsik szakértő, a nézőmentes bűvészelőadások mestere”, hosszú éveken át a Figaro Bűvészbolt munkatársa, jelenleg az Illúzió Mesterei szuperprodukció kreatív producere. 

Kaszányi Roland több mint tizenöt év szakmai tapasztalatával a hazai bűvészélet kulcsfigurája, aki jelenleg a The Show Must Go On összművészeti kezdeményezés online bűvészelőadásainak főszervezője és előadója.

Susán Péter 2009 óta a Figaro Bűvészbolt bűvésze. Bejárta a világot, műsoraival Brazíliától kezdve az Arab emirátusokon keresztül egészen Távol-keletig már ámulatba ejtette a közönséget. Bűvésziskolát vezet.

Mostantól indul a Figaro Futár: Rolando bűvész szállítja házhoz a varázslatokat!

Mostantól indul a Figaro Futár: Rolando bűvész szállítja házhoz a varázslatokat!

Mostantól indul a Figaro Futár szolgáltatás: Rolando bűvész szállítja házhoz a varázslatokat!

Különleges opcióval bővíti rendelései kiszállítását Budapesten a Figaro Bűvészbolt, a csomagokat személyesen Rolando bűvész kézbesíti és átvételkor  – természetesen betartva a kétméteres távolságot és a további egészségügyi óvintézkedéseket – mutat egy bűvésztrükköt is INGYEN az átvevő számára. 

A Figaro Futár Rolando bűvésszel Budapest bizonyos kerületeiben érhető el, így az I., II., V., VI., VII., VIII., IX., XI., XIII. és XIV. kerületekben. Kaszányi Roland lassan már másfél évtizede profi bűvész, a hazai bűvészélet kulcsfigurája, a Szemfényvesztő Bűvészshow és több teltházas országjáró előadás főszereplője, néhány éve a Figaro Bűvészbolt munkatársa. 

Rolando tehát a járványügyi helyzetben nem csak a csomagok kiszállítását vállalja, de különleges repetoárjából – amelyért országszerte néhány hét alatt kapkodja el a közönség a jegyeket a legnagyobb színházakban és művelődési házakban – egy-egy trükköt is mutat a kézbesítés során.

A Figaro Futár Rolando bűvésszel mostantól a legolcsóbb rendelési opció is a figarobuveszbolt.hu oldalon, mindössze 1690 forintba kerül, míg a 12.000 forint feletti online rendelések esetén teljesen INGYENES. A rendelések értékének kiegyenlítése továbbra is történhet utánvéttel és előreutalással is.  

”Nehéz időket élünk, nehéz ez az előadóművészeknek és a kiskeresdelmeknek is, így nekünk is. A Figaro Futár rendelési opcióval elsősorban hűséges vásárlóinknak szeretnénk kedvezni, akik ezekben a nehéz hónapokban is támogatnak minket vásárlásaikkal” – mondta az üzlet tulajdonosa, majd Szabó István hozzátette, hogy: ”Nagyon hiányzik számomra a személyes kontakt, a délutáni bűvészbolti klubhangulat, a jó beszélgetések, közös ötletelések és bűvészkedések. Tudjuk, hogy a személyes vásárlás sokaknak életreszóló élmény a bűvészboltban: nem kevesen váltak azután profi bűvésszé, hogy elvarázsoltuk őket az üzlet pultja mögött. Most ezt a varázslatot egy icipicit a kiszállítás során próbáljuk megteremteni”. 

Ismét itt a Figaro Videóverseny!

Ismét itt a Figaro Videóverseny!

Ismét itt a Figaro Videóverseny!

Újra meghirdeti online közösségi bűvészversenyét a Figaro Bűvészbolt csapata. Az amatőr és profi bűvészek által készített videós nevezéseket június 15-ig várják a szervezők, a győztes értékes nyereményekkel, így kártyákkal és bűvészkellékekkel gazdagodik majd. 
A Figaro Videóversenyt negyedik alkalommal indítja útjára a Bűvészbolt, az elmúlt években több százan jelentkeztek és küldtek bűvészvideókat a versenyre. A győztes 12 csomag standard Bicycle kártyát, egy 15.000 forint értékű vásárlási utalványt és egy legalább 15.000 forint értékű különleges Figaro ajándékcsomagot nyer. 
 
Az üzlet felhívásának célja az online szakmai közösségteremtés mellett, hogy inspirálni tudja azokat a hobbibűvészeket és profikat, akik otthon tartózkodnak ezekben a hetekben. Az érdeklődők a versenykiírásról, a jelentkezés módjáról és a szabályokról a figarobuveszbolt.hu videóverseny aloldalán informálódhatnak, a szakmai zsűri bejelentése néhány nap múlva történik majd. 

Minden idők legszebb karikatrükkje – “Ki kicsoda?” (videó)

Minden idők legszebb karikatrükkje - "Ki kicsoda?" (videó)

Minden idők legszebb karikatrükkje - "Ki kicsoda?" (videó)

Ez a TÖKÉLETES színpadi produkció – ki kicsoda rovatunk mai részében Richard Ross Linking Rings rutinját ismerhetitek meg. 
Richard Ross (1946-2001) tizenhat évesen tanulta meg első trükkjeit, onnantól kezdve nem volt megállás karrierjében: a FISM Bűvészvilágbajnokság Nagydíját két alkalommal (1970, 1973) nyerte el versenyprodukciójával. 
 
Könnyed, elegáns, varázslatos – így írható le címszavakban Richard Ross Linking Rings rutinja, amely a maga műfajában kétségtelenül a legszebb is, nézzétek meg videón. 

Mi fizetjük a postaköltséget – ingyenes szállítás a Figaroban 12.000 forint felett

Mi fizetjük a postaköltséget - ingyenes szállítás a Figaroban 12.000 forint felett

Mi fizetjük a postaköltséget - ingyenes szállítás a Figaroban 12.000 forint felett

A Figaro Bűvészbolt csapata úgy döntött, mostantól – a járványügyi veszélyhelyzet idején – a 12.000 forint feletti online rendelések kiszállítása INGYENES a figarobuveszbolt.hu oldalról. Az üzlet így alkalmazkodik az új rendkívüli intézkedésekhez, az operatív törzs és a Miniszterelnök Úr bejelentéseihez. 

TÖBBFÉLE SZÁLLÍTÁSI OPCIÓK

A figarobuveszbolt.hu-n vásárlók ugyanakkor többféle szállítási opció közül is választhatnak majd a következő hetekben: miközben az ingyenes szállítás várható átlagos ideje 5-10 munkanap, választható gyorsabb kiszállítást biztosító fizetős ún. expressz szállítási lehetőség is, ezek az alábbiak.
  • EXPRESSZ szállítás utánvéttel: átlagos kiszállítás 2-4 munkanap, 2500 Ft.
  • EXPRESSZ szállítás előreutalásos fizetéssel: átlagos kiszállítás: 4-6, munkanap, 1990 Ft.

MIÉRT A MAGYAR POSTA?

A csomagok szállítását továbbra is a Magyar Posta Zrt-re bízza a Figaro Bűvészbolt, az üzlet tulajdonosa ezt a következőkkel indokolja: ”Ez egy racionális döntés, bár a posta megítélése tudom, nem a legjobb, de amikor mindenhol megáll az élet, nem látok jobb lehetőséget annál, minthogy a legnagyobb infrastruktúrával rendelkező és leginkább megbízható hazai céggel dolgozzunk együtt. Így minden csomag biztosan célba fog érni.” – mondta Szabó István, aki továbbá megjegyezte azt is, hogy abban az esetben, ha a Magyar Posta munkatársa a kézbesítéskor nem talál senkit a megadott címen, a legközelebbi postára viszik a csomagot, amit még bő egy hétig megőriznek és átvehető ott.

Figyelem: ha bűvész vagy, ezekre figyelj oda a Koronavírus miatt!

Figyelem: ha bűvész vagy, ezekre figyelj oda a Koronavírus miatt!

Figyelem: ha bűvész vagy, ezekre figyelj oda a Koronavírus miatt!

Nagyon sok nyilvános és zártkörű bűvészelőadás is elmarad az ország teljes területére hirdetett veszélyhelyzet miatt, mivel a Kormány megtiltotta a 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását. Ha főállású bűvész vagy, nem várt nehézségekbe ütközhetsz a rendezvényes piacon, ugyanakkor némi szerencsével néhány kisebb előadásodat nem fogják majd lemondani. Ezekre figyelj oda műsor és bűvészkedés közben:

1. Használj gyakrabban új kártyacsomagot, a régit pedig tedd félre egy időre! A baktériumok bármilyen felületen ott maradhatnak néhány napig. 

2. Tartsd tisztán a kellékeidet, esetleg kezeld őket fertőtlenítő spray-vel! Ezeket az antibakteriális spray-ket jelenleg bármelyik gyógyszertárból be tudod szerezni 1.000 forint körül. 

3. Ha nem elkerülhetetlen és égetően szükséges, akkor ne érintse meg a kellékeidet a közönségből SENKI SE: teljesen felesleges például, hogy csak azért add ki a köteleidet, mert akkor meg tudják majd vizsgálni a nézők. 

4. Az a legegyszerűbb, ha kerülöd az ÖSSZES interaktív trükköt. Ne hívj ki senkit a színpadra és ne húzzon kártyát  a néző. 

5. Használj gyakran kézfertőtlenítő és kéztisztító gélt – akár műsor közben is. 

6. Kerülj minden olyan helyzetet, ahol kezet kell fognod. Ez bűvészként egy rendezvényen – műsor előtt és után is – különösen nehéz ügy. 

7. Ha lázas vagy, mondd le a fellépést, esetleg add át egy kollégának a műsort. 

Vegas sztárjai, akikért megőrülnek a bűvészek! – “Ki kicsoda?”​ (videó)

Vegas sztárjai, akikért megőrülnek a bűvészek! - "Ki kicsoda?"​ (videó)

Vegas sztárjai, akikért megőrülnek a bűvészek! - "Ki kicsoda?" (videó)

Él-hal értük az egész szakma és a világ legsikeresebb bűvészei között tartják őket számon. Néhány napja európa legnagyobb színháztermében léptek színpadra és a csak bűvészekből álló teátrum felrobbant a hangzavartól és a tapstól – ismerjétek meg Lance Burtont és Mac Kinget “Ki kicsoda?“ sorozatunk legújabb részében.
A világ legnagyobb bűvészkonferenciáját tartották hétvégén Blackpoolban, a headlinerek Uri Geller mellett a Las Vegasból ismert Mac King és Lance Burton voltak. Mac Kinget már akkor percekig tapsolták a színpadon, amikor mindössze csak a mikrofon felé fordult és bemutatkozott, Lance Burtonhöz pedig fél napon keresztül álltak sorba a BŰVÉSZEK, hogy aláírást kérjenek tőle.
 

LENGENDÁK

Lance Burton az 1982-es világbajnokság nagydíjasa, majd több mint harminc éven át Vegas ünnepelt sztárja volt, 15.000 előadását 2010-ig több mint ötmillióan látták. Megszámlálhatatlan tévés szereplése mellett számos szakmai és közönségdíjjal büszkélkedhet. 
 
Mac King pályafutása elején egyszemélyes comedy estjével járta az Egyesült Állampokat, az ezredforduló óta pedig Vegasban van önálló showja. Legismertebb mutatványa közben egy sárga esőkabátot visel, amit “láthatatlanná tévő“ kabátnak hív
 
És a lényeg: nézzétek meg egy-egy videójukat, a híres Backstage illúziót és Mac King Fool Usban bemutatott teljes produkcióját.

4+1 Valentin napi trükkötlet bűvészeknek

4+1 Valentin napi trükkötlet bűvészeknek

4+1 Valentin napi trükkötlet bűvészeknek

Téged is eltalált ámor nyila? Akkor nincs mit tenni: készülnöd kell Valentin napra – és ha szeretnéd igazán különlegessé VARÁZSOLNI a szerelmesek napját, négy plusz egy trükkötletet adunk hozzá.

Ha tanácstalan leányzó vagy, aki nem tudja, mivel lepje meg bűvész pasiját, jól figyelj, itt egy szerelmes témájú amerikai prémium kártyacsomag. Ha pedig bűvészkedsz és szerelmes is vagy, varázsold el párodat kártyatrükkökkel a Love Me pakli közreműködésével úgy, hogy közben tolmácsolod érzéseidet és szerelmi vallomásodat is. A Love me deck a szerelem szimbólumait sorakoztatja fel a kártyalapokon. A Theory11-es csomag a USPCC-nél készült, a fenntarthatóság jegyében gyártották és a nyomtatás növényi festékkel készült. Csillogó, dombornyomott doboz – tökéletes Valentin napi ajándék.

2. Szivacsszívek – mert az igazi varázslatok szívből jönnek

Varázslatos mutatvány szív alakú szivacslabdákkal. Ráadásul két trükk egyben.  A kis szivacsszívek az előadó ördögi kézügyességének hála vándorolnak ide-oda, eltűnnek és megjelennek, majd átváltoznak egy gigaóriási mutáns szivecskévé. 
 

3. Botánia csomag – virágos varázslat 

Mindenki jól tudja, hogy a Valentin nap valójában a virágüzletek tulajdonosainak ünnepe. Ennek ellenére a csajodnak MUSZÁJ virágot vinni. Mi lenne, ha kapásból több mint ötven különböző virággal készülnél? Ebben a trükkös csomagban ugyanis minden lap hátán egy-egy virág képe díszeleg, mindegyiken másik. A trükkben két kártyalap találja meg a párját, hatásos mutatvány. 
 
Az előadó egy lángoló fáklyával lép be a színpadra, majd egy simítás és a fáklya vörös rózsává változott. Könnyű kezelni, látványos belépőszám. 
 

5. Az igazság

Az az igazság, hogy az egész Valentin nap csak macera. Egy elég drága macera. Én ezért már évek óta ezt a napot az angliai Blackpoolban töltöm. Ott tartják olyankor a világ legnagyobb bűvészkonferenciáját – szóval én háromezer bűvésszel leszek a szerelmesek ünnepén.  
 
Ha te most nem jönnél Blackpoolba és nem tudod megúszni a Valentin napot, akkor válassz egy opciót az első négy ötletünkből és varázsold különlegessé az ünnepet.

Kattints a trükkök címére és videón is láthatod a mutatványokat.

Te hogyan tárolod a kellékeidet?

Te hogyan tárolod a kellékeidet?

Te hogyan tárolod a kellékeidet?

Egy ideig az ember bűvészkellékei elférnek egy dobozban vagy egy bőröndben. Majd idővel a dobozok száma egyre nő és már akár egy komplett szekrényt foglalnak el a kellékek. Extrém esetekben pedig akár komplett bűvész szoba kialakulásáról beszélhetünk. 
Kelle Botond, a Bűvész Blog főszerkesztőjének írása.

Nyilván, hogy a kellékei között ki mennyire tart rendet, az egyéni vérmérséklet kérdése, de talán jól letesztelheted a következővel kellékeid rendezettségének fokát. Nevezz meg egy kelléket, amit mondjuk legalább egy éve nem használtál, de ott lapul a szekrényedben. Most pedig állj fel a géptől és keresd elő. Ha 1-2 percnél hosszabb idő volt megtalálni, akkor bizony te is hozzám hasonlóan azok közé tartozol, akik nem annyira így:

mint inkább így szokták elrendezni az épp nem használt kellékeiket:

A viccet félretéve a fenti fotón látható átlátszó Ikeás tároló dobozokat sok hazai profi bűvész is előszerettel használja kellékei tárolására (többek között Nagy Molnár Dávid és Soma is). A dobozok előnye, hogy átlátszóak, így látod, hogy mi van bennük anélkül, hogy le kéne pakolnod és kinyitnod őket. Az, hogy mi melyik dobozba kerüljön pedig történhet akár műsortípusok szerint csoportosítva (gyerekbűvész kellékek, színpadi zenés, színpadi szöveges, close-up stb.), akár kellék típusonként rendszerezve (kártyák, golyók, kendők, dobókockák stb.). De ahogyan arról Leif Davidbeszámolt a fenti képen látható szekrények tulajdonosa Charlie Cadabranevű amerikai gyerekbűvész már egészen múzeumi katalogizálás szintre emelte a kellékei rendszerezését. Ugyanis ő egy excel file-ba rendezi azt, hogy melyik kellék melyik dobozban van. A file így néz ki:

Amint látod azt is vezeti, hogy az adott kellék milyen típusú műsorhoz jó, melyik korosztálynak, hogy hol tárolja a leírását vagy a dvd-t hozzá (ugyanis erre is külön file tároló szekrénye van).

Te hogyan tárolod a kellékeidet?

Hat egyszerű tipp gyakorláshoz

Hat egyszerű tipp gyakorláshoz

Hat egyszerű tipp gyakorláshoz

Ma néhány egyszerű tippet és tanácsot osztunk meg veled, mire figyelj gyakorlás közben. Ezek ugyan látszólag magától értetődő dolgok, mégis könnyen elcsúszhatsz rajtuk, vagy megfeledkezhetsz róluk – főleg akkor, ha még nincs akkora gyakorlatod. Lássuk:

1. Egyszerre egy trükköt

Biztos veled is megesett már, hogy egyszerre több trükköt is vásároltál, néztél, olvastál. Ezzel nincs is baj. Ám az a legbölcsebb, ha először csak egyetlen trükköt választasz ki és amíg nem sajátítottad el minden mozdulatát tökéletesen, nem tanulsz újat. 

2. Gyakorlás

Ha tudsz, akkor gyakorolj egy keveset minden egyes nap. Ez sokkal többet ér, mintha csak heti egyszer leülnél és órákon keresztül próbálgatnál egy új kártyaszínezést – az úgy nem fog menni.

3. Csak lassan!

Amikor gyakorolsz, akkor se siess, ne szaladj végig túl gyorsan a mozdulatokon. Add elő az egész mutatványt elejétől a végéig, elképzelve, hogy ez egy valós előadás. Épp úgy, ahogy a gyakorlatban.

4. Még mindig lassan

Amikor már élesben bűvészkedsz a néződnek, akkor se siess, a hirtelen mozdulat gyanús. Ellenőrizd sebességed és semmiképp se legyél túl gyors – lehet, hogy te kényelmesnek és természetesnek érzed a tempót, ám az még mindig gyors.

5. Látható minden?

Győződj meg arról, hogy mindent tisztán és jó látnak a nézők. Nézd meg, hogyan tartod a kezed. Ugye az nem takar semmit az előadás közben, amit gyakorlatban látni kéne?

6. Csökkentsd a felesleges mozgást

Távolítsd el azokat a mozdulatokat, gesztikulációkat, amelyeket a kezeddel teszel és nem adnak hozzá a trükkhöz, hanem csak gyanússá teszik. Attól még, hogy a kártyaszínezés közben három métert tesz meg távolságban a kezed, ugyanúgy jól sikerülhet a trükk, mintha kis amplitúdóval mozog.

6000 feliratkozó a Figaro Bűvészbolt YouTube csatornáján!

6000 feliratkozó a Figaro Bűvészbolt YouTube csatornáján!

6000 feliratkozó a Figaro Bűvészbolt YouTube csatornáján!

Elérte a 6000 feliratkozót a Figaro Bűvészbolt YouTube csatornája. A videómegtekintések száma már tavaly átlépte a kétmilliót.
A bolt YouTube csatornája mindig is az egyik legnépszerűbb bűvészettel foglalkozó hazai YouTube channel volt, nézzünk néhány statisztikát: 
 
  • a Pénzátszúrás a legnézettebb videó, több mint 200.000 megtekintést ért el,
  • Kelle Botond 2014-ben induló ”Botond megmondja” videósorozata idején nőtt legnagyobb ütemben a követők száma,
  • a legnézettebb ”Botond megmondja” epizód közel 60.000 megtekintéssel büszkélkedhet, kamumagyarázós trükkök voltak abban a részben,
  • tavaly januárban indult a ”Doktor Medzsik” videósorozat, ezekben Szabó István, Susán Péter, Kaszányi Roland és Gombkötő Alex mutat be bűvészbolti trükköket és kellékeket.
A hatezer feliratkozó száma pont egybeesett az új évtized kezdetével – a Figaro Bűvészbolt munkatársai úgy ünnepeltek, hogy készítettek egy néhány perces videós visszatekintést, mi történt 2010 és 2019 között a Figaro Bűvészbolt YouTube csatornáján.

Jó szórakozást a visszatekintéshez:

Ezek az év bűvésztrükkjei – Figaros instagram videók​

Ezek az év bűvésztrükkjei - instagram videók

Ezek az év bűvésztrükkjei - Figaros instagram videók

 Az év utolsó napjaiban szokás szerint mindenki számot vet és átgondolja, milyen volt az esztendő: mi ebben a blogcikkben az év legemlékezetesebb Figaros instagram pillanatait idézzük fel. Megmutatjuk most nektek a kedvenceinket, ezeket a trükköket mutattuk be és vettük videóra idén. Induljon a best of, kattints a mutatványok címeire a videókért.

Január: SZÖGHAJLÍTÁS
(A bűvészbolt weboldalán itt találod.)

Február: UFO repülő kockák
(A bűvészbolt weboldalán itt találod.)

Március: Óriás three card monte
(A bűvészbolt weboldalán itt találod.)

Április: Gombkötő Alex csatlakozik a Figaro Bűvészbolt csapatához

Május: PRO Eltűnő bot
(A bűvészbolt weboldalán itt találod.)

Június: Snowstorm
(A bűvészbolt weboldalán itt találod.)

Július: Óriáskártya TNR
(A bűvészbolt weboldalán itt találod.)

Augusztus: Megjelenő virág
(A bűvészbolt weboldalán itt találod.)

Szeptember: Blooming bouquet
(A bűvészbolt weboldalán itt találod.)

Október: Sudden deck
(A bűvészbolt weboldalán itt találod.)

November: Megjelenő zsebkendős dobozok
(A bűvészbolt weboldalán itt találod.)

December: Cicamancs
(A bűvészbolt weboldalán itt találod.)

Ha tetszett neked és jó móka volt, hogy végignézhetted ezeket a trükköket, akkor örömmel újságolhatjuk el, jövőre is toljuk a kontentet instán, kövess bennünket, hogy ne maradj le az új videókról sem: https://www.instagram.com/buveszbolt/