KICSIKNEK
Keresd a dámát!
Öt kártyalap, egyetlen bridge méretû lapra nyomtatva. Négy fekete, és egy piros kártya, szépen fedik egymást,de kiválóan látható, melyik a piros dáma. Miért nem tudja egyetlen nézõ sem megjelölni, eltalálni a piros kártyát,mikor háttal felfelé látják a kis lapokat? Ismételjük meg? Hiába, a trükkös kellék teljesen becsapja az éles szemû megfigyelõket is.
LeÃrás: magyar
490.- Ft
Szivárvány
Két szivárvány hever az asztalon. Az egyik piros, a másik kék. A piros kicsit nagyobb. A kéket kézbevéve csak egy-két mozdulat, és rögtön ez, a kék szivárvány lesz nagyobb a másiknál! Nagyon egyszerû, de mégis hihetetlen a megoldás. Azonnal elõadható.
LeÃrás: magyar
490.- Ft
Zsetontrükk
Ez a gyerek egy fenomén. Csak erre következtethetünk, ahogy a két kezében végig a háta mögött tartva valamelyik szÃnes zsetont, tévedés nélkül azonnal megérzi a szÃnét.
LeÃrás: magyar
800.- Ft
Pénzeltüntetõ gyufák
A háromszög alakba rendezett gyufaszálak közé helyezett százforintost eltakarja egy kártyalap. Ha ráteszik a gyufásdobozt, a pénz eltûnik a varázs-háromszögbõl! A gyufásdoboz fiókját kitolva már meg is jelenik benne! Hogyan?
LeÃrás: magyar
850.- Ft
Micro
A feladat rendkÃvül egyszerû. Ezért érthetetlen, és felettébb bosszantó a teljes sikertelenség: nem lehet a kampót a gumikarikába akasztani. De miért nem? A mozdulatok egyszerûek, sehol semmi trükk. Az elõadó kezében mindig, és láthatóan könnyedén mûködik - a pálcikát a csõben megbújó gumiba kell akasztani, majd jól kihúzni, hogy aztán hangos csattanással ugorjon vissza a csõbe. Ennyi az egész. De másnak miért nem sikerül?
LeÃrás: magyar
980.- Ft
Pénzérme átszúrás
A kerek dobozkába éppen belefér egy nagyobb pénzérme. A kis szúró eszközök úgy hatolnak át rajta, hogy mindenki arra gondol, talán már nincs is a dobozban. De bizony benne van! A kinyitott dobozba belenézve jól látható, továbbra is a helyén fekszik. Akkor pedig hol a trükk? Elárulja a leÃrás.
LeÃrás: magyar-angol
990.- Ft
Röntgenszem
A dobozba zárt kockáról azonnal, tévedés nélkül megállapÃtja a bûvész, melyik oldala is néz éppen felfelé. „Megérzi” a szÃneket, vagy talán röntgenszeme van? A nézõk megvizsgálhatják a dobozt, a kockát, és csak ámulnak.
LeÃrás: magyar-angol-olasz
990.- Ft
Pénzváltó
A tÃzforintos hipp-hopp átváltozik, egy ötforintos lesz belõle. Hová tûnt a másik fele? A pénzváltót kinyitva - hiszen valami ott zörög benne - apróban hullik ki a hiányzó pénz!
LeÃrás: magyar
1150.- Ft
Cups and Balls
A klasszikus pohár játék egyszerûen, könnyen elõadható változata. Három golyó úgy megy át a poharakon, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. A nézõk azt hiszik, hogy nehéz kézügyességi trükköt látnak, de - és ez maradjon a mi titkunk - ezzel a módszerrel pillanatok alatt bemutathatják a legkisebb bûvészek is a pohár játékot.
LeÃrás: magyar - angol
1200.- Ft
A bûvész kifestõ könyve
Üres lapokat látni a szép könyvben. Mindegyik oldal üres, egyszerû fehér papÃrfelület. Néhány varázskör, és nagy méretû, fekete-fehér rajzok borÃtják a végigpergetett könyvlapokat. Ez tényleg varázslat... de most jön az igazi meglepetés, - az összes rajz élénk szÃnekkel kifestve mutatja, milyen jó, szó szerint szÃnes mutatvány A bûvész kifestõ könyve!
LeÃrás: magyar-angol-olasz
1250.- Ft
Kincsesláda
Az átlátszó kincsesládát valahogy ki kellene nyitni, csak úgy férhetünk hozzá a benne látható kincsekhez. Nosza, lássunk hát neki! Csak idõ kérdése, mikor adják fel a próbálkozók, semmire nem mennek, a láda nem nyÃlik ki! A kis bûvész enyhe mosollyal,a dobozt a háta mögött tartva egy szempillantás alatt kihalássza a tartalmát, és a többiek elé teszi az üres kincsesládát. Ördöglakat? Trükk?
LeÃrás: magyar-angol
1290.- Ft
Miracle Dice
Az öt kocka szép sorban áll a dobozban, sorban, egytõl ötig. Keverjük össze a hibátlan sort a dobozt rázogatva. A nyitott dobozban ellenõrizhetjük is, teljesen össze-vissza áll az öt kocka, nyoma sincs az eredeti sornak. Hogy lehet sorbaállÃtani a kockákat? Egyetlen mozdulat a lezárt dobozzal, és - bár ez tényleg különös - de a kockák újból sorba rendezõdnek! A leÃrás három trükköt ismertet ezzel a szép kellékkel.
LeÃrás: magyar-angol
1290.- Ft
Golyós kehely
A golyó egy pillanat alatt eltûnik a kehelybõl. Megjelenik a bûvész zsebében, ahonnan azonnal visszarepül a helyére. Mindez csak csalóka látszat... vagy talán varázslat?
LeÃrás: magyar
1300.- Ft
Stop kocka
A kocka szabadon csúszkál a zsinóron ide-oda. Stop... stop... mondják a nézõk, és a kocka megáll, nem csúszik tovább! Látható, hogy teljesen a nézõk irányÃtása alá került, ott, azon a ponton áll meg, ahol õk szólnak. Az igazi meglepetés még csak most következik:- bárki megpróbálhatja a kockát a zsinóron megállÃtani, nem sikerül, bárhogy igyekszik. A kocka csak a nagy mágus kezében engedelmeskedik!
LeÃrás: magyar
1300.- Ft
Ceruza cikk-cakk
Igazi varázslat, illúzió kicsiben. Mindenki megvizsgálhatja az egyszerû mûanyag ceruzát. Egyértelmûen egy darab, semmi trükk. A különös kis illúzió-dobozba csúsztatva aztán három külön részre válik! A három darab külön-külön ki is vehetõ a dobozból, nincs közöttük kapcsolat. A három külön darab aztán sorban vissza is kerül a bûvészkellékbe, ahol villámgyorsan, és tökéletesen úra egybeforr, megint csak egy, megvizsgálható darab!
LeÃrás: magyar-angol
1500.- Ft
Ugró Bot
A varázspálca szépen ugrálni kezd a varázsló kezében. Elõbb kicsiket ugrik, aztán váratlanul magasra, alig lehet elkapni… 1969 óta a kedvencünk itt a Figaro Bûvészboltban.
LeÃrás: magyar
1500.- Ft
Virágos varázspálca
A varázspálcán megjelenik egy virág! A kis bûvész eltünteti, és újból a pálcán jelenik meg. Újra és újra eltûnik, megjelenik, varázslatos látvány. A leÃrás két különbözõ módszert ismertet. Az egyik egyszerû, a legkisebb varázslóknak, a másikat kicsit gyakorolni is kell, ez való a nagy profiknak.
LeÃrás: magyar
1500.- Ft
Koktél
Három átlátszó pohár. Mindegyikben más szÃnû gyöngyök. Két kiválasztott szÃnt az egymásra fordÃtott poharak között alaposan összekeverve tökéletes keveréket kapunk. Ki tudja szÃnenként szétválogatni a gyöngy-koktélt? A bûvész! Méghozzá a háta mögött, fél kézzel, és biztosÃtó kötél nélkül. Ez nagyon különös... a gyöngyök szépen különválnak, a két szÃn visszakeveredik a saját poharába.
LeÃrás: magyar
1800.- Ft
Kötél - kendõ
Miért nem áll meg a kötél? Pedig szegény bûvész nagyon igyekszik, de akárhogy is, a kötél csak nem engedelmeskedik. Rossz a varázsige? Igen! Amint új varázsigével próbálkozik, azonnal sikerül a mutatvány. A kötél egyenesen, rendesen áll, ahogy az egy valódi indiai varázskötélhez illik. De figyelem! Egy varázsmozdulat, és a kötél eltûnik, átváltozik, szÃnes selyemkendõ lesz belõle!
LeÃrás: magyar-olasz
1850.- Ft
Pikk-pakk
A nézõk megvizsgálhatják az átlátszó anyagból készült dobozt, és a varázsgolyót is. Mindent rendben találnak, sehol semmi furfang. De akkor hogy varázsolja a varázsló az asztalon álló golyót a gumikarikákkal lezárt dobozba?
LeÃrás: magyar-angol-olasz
1990.- Ft
Kendõfestés
Egy selyemkendõ szÃnét megváltoztatni mindig hatásos, látványos mutatvány. Két kendõt egyszerre, együtt átszÃnezni, ez már igen! Hihetetlen, hogy mindezt egy pillanat alatt véghezviheti a varázslat mesterségével csak most ismerkedõ bûvészinas is! Tökéletes kellék, egyszerû, szellemes megoldás, ez a Kendõfestés.
LeÃrás: magyar-angol-olasz
2200.- Ft
The Fantastic Box
Mit rejt a titokzatos doboz? A fiókot teljesen kihúzva üresen látható. Semmi nincs benne. Mindenütt vékony oldalfalak - itt bizony nincs mód nincs hely bármit is rejtegetni. Aztán egy varázskör... és a doboz megtelik kendõkkel, vagy más kincsekkel!
LeÃrás: magyar - angol
2400.- Ft
Kocka móka
A zárt doboz átlátszó oldalfalain keresztül jól látható a nagy kocka. Egyetlen mozdulat... erõs, csattanó hang, és bár ez képtelenség, de a nagy kocka helyett sok pici dobókocka csörög a dobozban.
LeÃrás: magyar-angol-olasz
2490.- Ft
Kötél Sztár
Misztikus mély-kék, épp a tenyérbe illõ varázsdoboz, érdekes csillag dÃszÃtéssel. A keresztül bújtatott kötelet a kétfelé csúsztatott doboz teljesen kettévágja. Egészen közelrõl bele lehet kukucskálni, és semmi trükk, a kötél tényleg két darabban látható. Néhány varázskör után a kötél hibátlanul eggyé válik, bárki megvizsgálhatja. A kellék mutatós csomagolásban, szÃnes dobozban érkezik, ideális ajándék lehet.
LeÃrás: angol-olasz
2600.- Ft
Üvegátszúrás
A fekete keretben lévõ plexilapot a bûvész egy ceruzával átszúrja, a kalatkezett lyukon még egy kendõt is áthúz, az üveg mégis sértetlen marad. Egyszerû kezelni, nagyon hatásos. A készletben minden szükséges kellék: ceruza, kártyalap, kendõ megtalálható.
LeÃrás: magyar
2600.- Ft
MAGIC!
12 mutatvány egy kis dobozban. Egyszerû kellékek, könnyû anyag. Nyolc éves kortól.
LeÃrás: angol-francia-német-holland-magyar
2990.- Ft
Science Magic
Bûvészkedés, vagy tudomány? A dobozban található apró kellékekkel varázslatos fizikai jelenségeket produkálhatnak.
LeÃrás: angol - kÃnai
3200.- Ft
Kelle Botond: Magyar Mágia
Ki ne hallotta volna Houdini, Corodini, Kempelen Farkas, Tolnai Simon vagy Rodolfo nevét? Ebbõl a könyvbõl megismerhetünk töredékeket a magyar bûvészet történetébõl, összefoglalja és régi dokumentumok képeivel illusztrálja hÃres és kevésbé ismert magyar bûvészek életét és mutatványait az 1700-as évektõl 2000-ig. Mintegy 300 magyar bûvészrõl Ãr részletesen a könyv, melynek hangulata régi korokat idéz, betûtÃpusaival, igényes papÃrjával és elbeszélõ stÃlusával. Sorszámozott, limitált kiadás, példányszáma: 500 db.
LeÃrás: magyar
3550.- Ft
Coin Safe
Egy pénz csörög a szép kis réz dobozkában. Bárki megpróbálhatja kivenni onnan, biztosan felsül a kÃsérletezéssel! De akkor jön a bûvész, és - persze úgy, hogy azt senki meg ne lássa - pillanatok alatt kivarázsolja, sõt, bármikor vissza is teszi a pénzt a kinyithatatlan varázsdobozba!
LeÃrás: -
3900.- Ft
Bûvészdoboz 111 trükk
Magyar gyártmány. Egyszerû kivitelû kellékek, hatalmas anyag.
LeÃrás: magyar
4900.- Ft
Hardy Bûvészdoboz
Kezdõ varázsbõrönd öt évesnél idõsebb gyermekek részére. Vidám varázsmondókákkal, szép kellékekkel.
LeÃrás: magyar
4900.- Ft
Varázsdoboz 50 trükkel
Piatnik. Magic Christian összeállÃtása. Tartalmát gondosan válogatták össze, mivel ez jelentheti az elsõ lépést ebbe a titokzatos mûvészetbe.
LeÃrás: magyar
5900.- Ft
Varázsdoboz 100 trükkel
Magic Christian összeállÃtása. Apró kellékek, jó trükkök.
LeÃrás: magyar
8900.- Ft
Katalógus főoldal
Bartók Béla út 31. Budapest 1114. 3651-482
info@figarobuveszbolt.hu